ima európáért

Kedves Testvérünk!

Az 'Aratási ciklus' első szakasza áprilisban véget ért, és ha az imádságot és a megvallást sikerült beépítened az életedbe, akkor már nagy lépést tettél előre! Ha esetleg csak most találsz rá erre a kezdeményezésre, akkor sem késő belevágni!

Májusban új szakasz kezdődött, de ahogy az ábrán is láthatod,

az imát és a megvallást sem hagyjuk abba.

Az 'Aratási ciklus' második szakasza a Felvértezés és Kiküldetés.

A téma tehát az evangelizáció, és az erre való felkészülés, tanulás.

Ahhoz, hogy Isten ígérete Európa ébredéséről valósággá váljon, rád is szükség van!

Szeretettel tesszük közzé a svájci 'Európa Megmenekül Team' blogbejegyzéseit.

Gyümölcsözzön benned az Isten dicsőségére és testvéreink javára!

Európa megérett az aratásra

Kedves Barátaim!​

 

Ma belépünk az „Aratási Ciklus” második szakaszába – Felvértezés és Kiküldetés. Hisszük, hogy az Evangélium Európa-szerte úgy fog terjedni, mint egy árvíz, minden hívőn keresztül, akik olyanok, mint te és én. Függetlenül attól, hogy igehirdetők vagyunk, vagy nem, függetlenül attól, hogy a társadalom melyik területén dolgozunk, egyszerű beosztottként, vagy magas állami pozíciókban: mindannyiunknak nagy kiváltság az, hogy tanúskodhatunk azokról a hatalmas dolgokról, amiket Jézus az életünkben beteljesített, megcselekedett, és hogy megosszuk az Ő jóságát minden emberrel, aki a környezetünkben él.

 

Soha sem volt alkalmasabb idő arra, hogy az Evangéliumot kihirdessük Európában! Sokaknak nincs személyes kapcsoltuk Jézussal, nem ismerik Őt valójában, csak egy vallást gyakorolnak. A felfordulás, zűrzavar közepette, sőt még a nemzeti hovatartozás kérdésében is, az emberek őszinte reményre vágynak. És Jézus a világ reménysége!

 

A következő 40 napban számos tippet fogunk átadni nektek, hogy hogyan jussunk közelebb az emberekhez, hogyan imádkozzunk értük, hogyan legyünk bátrabbak az Evangélium hirdetésében, ebben a felvértezési és kiküldetési ciklusban. Mint ahogy dicsőíteni sem csak a zenészeknek kell, úgy az evangelizáció sem csak a nagy tanítók és igehirdetők feladata!

 

Köszönöm, hogy csatlakozol hozzánk, és Krisztus Testével együtt hiszel Istenben, hogy Európa megmenekül, és hogy Jézus neve magasra emelkedik ebben az órában!

 

Isten megáld - figyelj, mert meg fogja tenni!

 

Ben Fitzgerald

ESBS evangelizáció vezető/ Awakening Eurpoe vezetője

Határok nélkül a szeretetben

Amikor elkezdesz Jézusról beszélni, ne hagyd, hogy a személyiséged vagy az érzéseid korlátozzanak téged! Hagyd, hogy Isten szeretete egyre nagyobb legyen benned, ahhoz, hogy tovább tudd adni az Evangéliumot!

 

Sokkal inkább kell beszélnünk arról, hogy kicsoda Krisztus bennünk, mint hogy mi kik vagyunk.

Néha bekorlátozzuk magunkat a személyiségtípusunkra, az érzéseinkre, vagy arra, hogy épp jó vagy rossz volt a hetünk. Minden dicsőség Istené, hogy bennünk az emberiség szeretete és az egyének iránt érzett szeretet sokkal nagyobb annál, mint amire mi képesek lennénk. Jézus ki akar lépni belőlünk, hogy ezt a szeretetet átadhassa a körülöttünk élő embereknek!

 

Kérdezd meg Őt, hogy a mai napon kinek akar a körülötted élő emberek közül egy új szeretetet adni általad!

 

Isten megáld - figyelj, mert meg fogja tenni!

 

Ben Fitzgerald

ESBS evangelizáció vezető/ Awakening Eurpoe vezetője

Őrizd meg a lényeget!

Az évszázadok során az evangelizációs módszerek folyamatosan változtak. Mindazonáltal van valami, ami állandó maradt: az igehirdetés központi üzenete mindig a Jézus Krisztustól való Evangélium maradt. A Biblia utolsó könyve, ami az idők végét írja le, az ’örök, elpusztíthatatlan evangélium”-ra hivatkozik. Az Egyház mindig változik abban, hogy hogyan nyeri meg a világot Jézus számára, de az Evangélium mindig ugyanaz marad. Ezzel kincset hozunk a világnak – a mi egyetlen Reménységünket – Jézus Krisztus Evangéliumát.

 

A bolygónknak van egy magja, ami nagyon titokzatos, és kevéssé kikutatott. A tudósoknak mégis sikerült az elmúlt években néhány jelentős felfedezést tenni. Az elismert geofizikus, Hrvoje Tkalcic tette közzé a következő megállapítást: „Bár a Föld térfogatának kevesebb, mint egy százalékát teszi ki, a belső mag rendkívül fontos ahhoz, hogy létrejöjjön a geomágneses mező. E nélkül nem lenne élet a Földön.”

Hasonlóképpen: nincs bennünk erő és élet, ha igehirdetésünk központjába nem a valódi Evangélium továbbadását állítjuk. „Nem szégyellem ugyanis az evangéliumot, mert Isten ereje az mindenkinek az üdvösségére, aki hisz… „ (Róm 1,16).

A ’Passion Translation’ Biblia fordítás csodálatosan fejezi ezt ki: „Megtagadok minden szégyent, ami az Istentől jövő csodálatos üzenet kihirdetését gátolja, mert Isten felszabadító ereje az, ami bennünket Krisztus által szabaddá tesz!”

 

Néhány nappal ezelőtt a feleségem és én Norvégiába utaztunk, Bergen városába, hogy megosszuk Jézus szeretetét az emberekkel. Elisabeth és én elkezdtünk beszélgetni egy 17 éves lánnyal, aki épp a barátnőivel dohányzott. Elmesélte hogyan bukott ki az iskolából és hogy 6 éven keresztül alig hagyta el az otthonát. Amikor megkérdeztem miért, elmondta, hogy azóta küzd komoly szorongással és depresszióval mióta fiatalabb korában bántalmazták. Beszélni kezdtem neki Jézus leírhatatlan szorongásáról, amit a Getszemáni kertben élt át, és a mély depresszióról, amit a kereszten élt meg, amikor ezt kiáltotta: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?” Elmagyaráztuk neki, hogy Krisztus elhordozta ezeket a szenvedéseket, hogy ezáltal ő szabaddá váljon a láncaitól. Beszéltünk neki arról, hogy Isten az Ő szeretetét a keresztre feszített Jézus halálán, és a sírból való feltámadásán keresztül mutatta meg nekünk.

Szeretettel közeledtünk ehhez a fiatal lányhoz, és kértük, hogy változtassa meg az életmódját, fogadja el a Jézusban való hitet és döntsön úgy, hogy mostantól Őérte fog élni. Lelkesen mondta nekünk: „Igen, készen állok!” Ott együtt imádkoztunk Bergen legforgalmasabb terének közepén. Amikor befejeztük, elmondta nekünk, hogy nagy súly és teher hullott le a válláról. A bensőjében azonnal békét és új erőt tapasztalt. Az egész arca sugárzott.

A kereszt üzenetét – az Evangéliumot – kínáltuk fel ennek az új barátunknak, és ő teljes lelkét megnyitotta erre!

 

Az Evangélium nem évül el! Az Evangélium nem lényegtelen a modern társadalom számára! Az Evangélium az egyetlen reménység a megbocsátáshoz, egy új szívhez, egy új élethez!

 

Az ‚Europe Shall Be Saved (ESBS)‘ – ’Európa megmenekül’ Család hiszi, hogy az Evangélium a válasz Európában a bűn alapvető problémájára! Ez egy megállíthatatlan erő, ami minden evangelizáció lényegében benne van.

Mi mást kínálhatnánk fel a világnak, ha nem ezt a csodálatos jó hírt?

 

A Felvértezés és Kiküldetés Team nevében,

Matthew King

Isten alkotott és szeret TÉGED, szóval légy önmagad!

Ha odamész valakihez, vagy amikor megismerteted Jézust mással - légy önmagad!

Az egyik legrosszabb dolog a világon, amit tehetünk az, hogy megpróbálunk szép szavakat mondani, hogy vallásosnak hangozzunk, vagy olyan szavakkal ajánlunk imát, amiről úgy gondoljuk, hogy megérint másokat.

A legjobb dolog, amit tehetünk, hogy teljesen önmagunk maradunk ezekben a helyzetekben.

Ha munkatársról vagy idegenről, vagy akár családtagról van szó, fontos, hogy ne egy „vallásos” vagy „furcsa” módon közvetítsük nekik Jézust. Azt vettem észre, hogy amikor felajánlom, hogy imádkozom valakiért és megkérdezem: „Szeretnél imát kérni valamiért az életedben – a gyógyuláson kívül?” Sok ember jobban meg mer nyílni, mert megérzik az őszinte szeretetet és hitelességet.

Mondok egy példát. Amikor a munkahelyen valaki a legutóbbi focimeccs eredményéről beszél, nem próbáljuk megkeresni a legszebb szavakat, amiket hozzá tehetünk egy fociról szóló beszélgetéshez. Izgatottak leszünk tőle, mosolygunk, szenvedélyesek leszünk és belefolyunk a beszélgetésbe. Ugyanez igaz Isten Igéjére. Amikor odamegyünk valakihez, akár egy kollégánkhoz, akiről tudjuk, hogy fáj a feje, nem kell keresnünk a szép szavakat. Ne kerülgessük a témát, hanem mosolyogva és vidáman közeledjünk felé, mint minden más témánál. És jól érezve magunkat a bőrünkben, kérdezzük meg: „Imádkozhatom érted? Észrevettem, hogy nagyon fáj a fejed”.

 

Amikor Isten Igéjének hirdetését egy stresszes dologgá alakítjuk, ahol mindig meg kell találni a szép szavakat, elveszítjük a hitelességünket. De amikor egyszerűen önmagad vagy, eltelve Jézussal, és így osztod meg az emberekkel a szeretet, azzal, hogy felajánlod, hogy imádkozol értük, vagy azt mondod hogy „Jézus szeret téged”, akkor Isten sokkal könnyebben képes használni téged.

 

Tehát ma csupán légy önmagad, amikor Isten igéjét hirdeted!

Isten megáld - figyelj, mert meg fogja tenni!

 

Ben Fitzgerald

ESBS evangelizáció vezető/ Awakening Eurpoe vezetője

Még ha félsz is,

csináld!

Néhányan azt szokták mondani nekem: „Ben, te nagyon bátor vagy. Ezért neked könnyű hirdetni az Evangéliumot.” Azt viszont az emberek többnyire nem tudják, hogy én éppúgy félek, mint ők, amikor a hitemet megosztom másokkal. Isten gyakran vezet engem olyan emberekhez, akik a társadalomban ismert, híres emberek, vagy arra kér, hogy olyanokkal beszéljek, akik meglehetősen dühösnek tűnnek. A gondolataimban egyáltalán nincs az a késztetés, hogy beszéljek ezekkel a személyekkel.

 

De a bennem lévő Szentlélek erejével tudom, hogy mindig az a legjobb, ha engedelmeskedek Istennek, amikor szól hozzám, még akkor is, ha félelmet vagy szorongást élek meg közben.

 

A mi nemzedékünk számára fontos, hogy ne emberi félelem határozzon meg minket – vagyis hogy ne az emberek véleménye mozgasson minket erre vagy arra. Hogyan tudunk egyáltalán elutasítottak lenni, amikor mi teljes egészében elfogadottak vagyunk Istenben?

Elhatároztam, hogy sohasem fogok azoknak az embereknek a véleményére hallgatni, akik nem értik, hogy Isten kicsoda, akik nem kérdezik meg Isten véleményét, akik nem tudják, hogy Ő szeretni akarja őket, és hozzájuk akar jönni.

Arra szeretnélek bátorítani téged, hogy minden lépésedet hitben tedd meg, még akkor is, ha félsz az elutasítástól vagy az emberek véleményétől. Ahogy Joyce Meyer mondta: „Ha félek, akkor félelemmel telve, de cselekszem.”

 

Isten áldjon – figyelj, mert meg fogja tenni!

 

Ben Fitzgerald
ESBS Evangelizáció vezető/ Awakening Eurpoe vezetője

Isten feladatot bíz rád.

Légy készen!

Isten mindenkit használni fog, aki az Ő rendelkezésére áll. Mindenkire szüksége lesz, aki készen áll erre. Nem számít, hogy mióta vagy újjászületve, ahhoz, hogy hatékony tanú legyél! Ez nem egy óriási felismerés, hogy ha te Isten Igéjében vagy, akkor hatékony tanúságtevővé válsz! Kezdetnek elég az, amit most tudsz, ez pedig az, amit Jézus a te életedben megcselekedett.

 

Soha ne fogadd el azt a gondolatot, hogy a te tanúságtételed nem jó, csak mert nem használtál drogokat, vagy mert az életed nem volt valami szörnyűséges káosz, mielőtt Jézussal találkoztál volna! Én hallottam emberektől, hogy felállnak, és azt mondják: „Nekem nincs jó tanúságtételem. Én ismertem Jézust egész életemben.”

 

Ez egy hatalmas tanúságtétel! Az emberek hallani akarják a tanúságtételedet. Kezdheted azzal, hogy mit tett Jézus az életedben, de ne állj meg ott!

Az is nagyon fontos, hogy ebbe belevonjuk Isten Igéjét. Ismerned kell azt az igét, ami által Isten a te életedben cselekedett! Az emberek bizonyítékokat keresnek, és ezt te Isten Igéjén és a te személyes tanúságtételeden keresztül meg tudod nekik adni. Egy tanú: valaki, aki bizonyítékot szolgáltat.

 

Mint ahogyan azt Máté evangéliumának 24. fejezetében látjuk, Jézus azt mondja, hogy napjainkban a sátán csatlósai, segítői, körüljárnak és sokakat megtévesztenek. Ha ők készen állnak arra, hogy a sátánt képviseljék, akkor nekünk még inkább készen kell állnunk arra, hogy Jézust képviseljük!

 

Minél többen indulunk el és nyerünk meg másokat Jézusnak, annál kisebb lesz a sátán királysága, és annál gyorsabban csökken a népe. Ha mi készen állunk arra, hogy az emberekkel megosszuk az Evangéliumot, ez lehetőséget ad sokaknak arra, hogy megszabaduljanak a sötétség erejéből, és csatlakozzanak Isten Királyságához. Minél aktívabb tanúságtevők lesznek a keresztények, annál gyorsabban fogjuk látni, hogy a sátán királysága zsugorodik. Nekünk ehhez először is késznek kell lennünk a kiküldetéshez!

 

A ‘Felvértezés és Kiküldetés’ Team nevében,

Jean-Luc Trachsel

Az engedelmesség megváltoztathatja egy ember örökkévalóságát

Egyik nap úton voltam a fodrászhoz. A barátnőm is velem tartott. Elhaladtunk egy fiatal férfi mellett, aki épp a parkolóban dohányzott. Ahogy beszélgettünk, a Szentlélek hirtelen szólt hozzám: „Azt akarom, hogy menj oda ahhoz a férfihoz az út túloldalán. Beszélj neki a szeretetemről!” Először egy kissé vonakodtam, mert nem akartam félbeszakítani a barátnőmet, aki épp mesélt valamit. Elhaladtunk a férfi előtt. Ekkor megállítottam a barátnőmet, és azt mondtam: „Sajnálom, hogy félbeszakítalak, de muszáj visszamennem, és azzal a férfival beszélnem.”

Mindketten visszamentünk hozzá. Azt mondtam neki: „Helló! Elnézést! Isten az imént azt mondta nekem, hogy jöjjek ide hozzád, és mondjam meg neked, hogy Ő téged nagyon szeret. Fontos vagy számára.” Azonnal megértettük a reakciójából, hogy a szavaink hatással voltak rá. Egy kis idő után mondott nekünk valamit, ami nagyon megdöbbentett. Elmondta, hogy párszor már közel állt a halálhoz. Többször is megpróbált már öngyilkosságot elkövetni. „Mivel sohasem sikerültek az öngyilkossági kísérleteim, hiszem, hogy kell lennie egy Istennek.” mondta könnyekkel a szemében.

Mihelyt ezeket a szavakat meghallottam, megtelt a szívem hálával a Szentlélek iránt, amiért mondta nekem, hogy menjek oda ehhez a férfihez. Elmagyaráztam neki az Evangélium egyszerű üzenetét. Úgy érezte, mintha a szívében történne valami, amikor ezeket az erőteljes szavakat hallotta. Beszéltem neki arról, mit tett Isten az én életemben. A barátnőm kapott egy ismeret szavát a rémálmai miatt lévő alvásproblémájáról. Ez eltalálta őt, és megengedte, hogy imádkozzunk érte.

Megkérdeztük, szeretné-e ugyanezt a Jézust befogadni az életébe. A Szentlélektől megérintve és vezetve azt mondta: „Igen!” Imádkoztunk, meghívta és befogadta Jézust a szívébe. Eközben azt érezte, mintha egy kéz megérintette volna a vállait. Sem én, sem a barátnőm nem tettük rá a kezünket. Ez Isten keze volt. Ő megérintette a fiát, aki épp most született újjá Isten családjában, és aki épp most alakult át a Szentlélek ereje által.

Ezen a napon volt nálam egy könyv, ami újonnan megtérő hívőknek szólt – nemigen szoktam magamnál hordani ilyen kiadványt. Isten viszont tudta, hogy akkor szükségem lesz rá. Ezt oda tudtam adni a férfinak, aki épp most fogadta el Isten megmentő szeretetét. Hiszem, hogy ez jó segédeszközként szolgált számára, és segített neki a következő időben, hogy a hite növekedhessen.

 

Ez a tapasztalat újra megmutatta nekem, hogy mennyire megéri mindig, ha a Szentlélek hangjának és a szívünkben tapasztalt indíttatásainak engedelmeskedünk! Mi történt volna, ha „udvarias” lettem volna a barátnőmhöz, és nem szakítom félbe a beszélgetést? Azon az estén a férfi újra megpróbált volna öngyilkosságot elkövetni? Talán. Ezt nem tudjuk. De amit tudunk, az az, hogy Isten az életét nagy erővel érintette meg ezen a napon.

 

Ma szeretnélek meghívni valamire, egy kihívás elé álltani téged: kérj Istentől egy bátorító szót egy személynek, akivel ma találkozni fogsz! Egész napon át kérdezd Istent, hogy kinek van szüksége arra a szóra! Hiszem, hogy Ő világosan megmutatja azt a személyt. Menj majd oda hozzá, és add tovább azt az üzenetet, amit Isten reggel rád bízott!

Bátorítalak téged, hogy beszélj majd annak az embernek Jézus szeretetéről! Isten meg fogja áldani a magokat, amiket annak az embernek az életében elültetsz.

 

A ’Felvértezés és Kiküldetés’ Team nevében,

Johanna Krämpf

Michaela tanúságtétele

Egy történetet szeretnék elmesélni nektek, ami néhány évvel ezelőtt esett meg. Abban az időben kezdtem el az utcán Jézusról beszélni az embereknek. Akkoriban már tudtam, hogy Isten azt várja tőlem, hogy tanúságot tegyek Róla – mindig ott, ahol éppen vagyok! De néhány hónapba beletelt, amíg valóban megértettem, hogy ez mit is jelent. Tanultam, hogy hogyan kell meghallani a Szentlélek gyakran igen halk indíttatásait, és hogy hogyan kell levetni magamról az emberektől való félelmet. Engedelmes akartam lenni, hogy ha Isten szól hozzám, nem pedig vitatkozni Vele, hogy az embert, akit elém küld, megszólítsam-e, vagy ne.

 

Egyik nap az egyetemről hazafelé menet ültem a buszon, és láttam egy nőt. Isten mutatta meg nekem azért, hogy beszéljek neki az Ő szeretetéről. Azonnal éreztem, hogy az emberektől való félelem feléled bennem, és ez visszatartott attól, hogy felkeljek a helyemről.

A szívem hevesen dobogott, és elkeseredetten kutattam valami indok után, hogy a beszélgetést ezzel a nővel hogyan tudnám elkerülni. Ugyanakkor sürgetést és vágyakozást éreztem arra, hogy engedelmeskedjek Isten hangjának. Amikor a busz megállt, mindketten leszálltunk.

 

Megpróbáltam ezt a szituációt kiverni a fejemből, és bementem a gyógyszertárba, mert el kellett intéznem ott valamit. Még mindig éreztem Isten sürgetését, unszolását, hogy beszéljek azzal a nővel. Elkezdtem Istennel alkudozni: „Rendben, Uram, ha az a nő még mindig ott áll, amikor kijövök a gyógyszertárból, akkor beszélni fogok vele.” A nő még mindig ugyanott állt! És én még mindig nem tudtam bátorságot meríteni, hogy kijöjjek a komfortzónámból.

 

A villamos, ami hazafelé vitt engem, közeledett a megállóhoz, felszálltam rá. A nő is! Én még mindig imádkoztam, és kértem a Szentlelket, hogy adjon erőt és bátorságot. Tudtam, hogy muszáj beszélnem azzal a nővel, mielőtt leszállok. Már csak kevés megállónyi időm volt. Ekkor a nőnek valószínűleg feltűnt, hogy „titokban” figyelem őt…

 

A következő megálló előtt végül felálltam, keresztülvágtattam a vasúti fülkén, és a félelmemet legyőzve beszélni kezdtem a nőhöz: „Bocsásson meg, kérem! El szeretném mondani, hogy Jézus nagyon szereti Önt, és hihetetlenül fontos a Számára.” Ebben a pillanatban igazán büszke voltam magamra. Megcsináltam!!! A nő viszont meglehetősen ridegen azt felelte: „De én ezt nem akarom.” És elfordult. Ez volt. Szemmel láthatóan nem érintette meg, amit mondtam, nem tért meg, nem mondott köszönetet nekem. Ennek ellenére tudom, hogy fontos volt, amit tettem.

 

Később megkérdeztem Jézust, hogy mit akart ezzel az esettel mondani nekem. Láttam Őt, ahogy rám mosolyog, és azt feleli: „Legközelebb már nem fog olyan sokáig tartani, amíg válaszolsz a hangomra. Ebből a helyzetből tanultál meghallani ÉS szót fogadni.” Természetesen igaza volt ;-) A következő alkalommal sokkal könnyebb volt reagálni az Ő szavára.

 

Szeretnénk téged bátorítani: Ma tegyél meg egy lépést és beszélj az embereknek Jézusról, és amikor hallod a Szentlélek útmutatását, meg fogod látni, hogy az engedelmességed gyümölcsöket terem majd! Azt akarjuk, hogy az emberek találkozzanak Jézussal, és ezáltal megváltozzon az életük. De azután is bátrak tudunk maradni, ha úgy tűnik, nem történt semmi, mert bízunk abban, hogy a Szentlélek mindenben cselekszik. Ő az egész képet látja. Néhány esetben sosem tudjuk meg, mi volt a mi egyszerű engedelmességünk hatása, majd csak akkor, amikor megérkezünk a Mennybe.

 

ESBS „Felvértezés és Kiküldetés” Team

Felfedeztem, mennyire zseniális a Szentlélek az evangelizációban!

Korábban nagy félelem volt bennem, amikor az embereknek Jézusról beszéltem. Épp ezért szándékosan ki is hagytam a Bethel Iskola első négy hetének utcai evangelizációit. Egyik nap, amikor épp nem mentem el a „bevetésre”, Isten megmutatta nekem: sok nagyszerű hitharcos, mint Gedeon, Józsue vagy Mózes, nem érezték magukat bátornak, amikor Isten elhívta őket. Sőt, Mózes és Gedeon még azt is mondták Istennek, hogy válasszon helyettük valaki mást.

Amikor Isten elhívta Józsuét, azt mondta neki: „Légy erős és bátor! Ne rettegj és ne félj, mert én, az Úr, a te Istened veled vagyok, bárhová is mész!” (Józs 1,9) Isten azt mondta Józsuénak, hogy ne féljen. Nem azért, mert Józsue annyira erős lett volna, hanem mert Ő, az Isten fogja a művét Józsue által elvégezni. Isten azt akarta, hogy Józsue a hitét és a bizalmát Belé vesse, hiszen Isten maga volt vele. Isten velünk is van! A Szentlélek nem egy rövidtávú bérleti szerződést írt alá velünk! Ő megvásárolt minket Jézus Krisztus vérével és lefoglalt bennünket egész életünkre. Ebben van az erőnk! (1Kor 6,19)

 

Íme, egy nagyszerű történet, ami megmutatja, mennyire jó a Szentlélek az evangelizációban:

Tanítottam egy háromnapos evangelizációs iskolában Chicago-ban. Volt ott egy kicsike nő, Karen-nek hívták, aki félt attól, hogy másoknak Jézusról beszéljen. Ennek ellenére akarta csinálni. Szombat délután bementünk a városba. Karen úgy döntött, hogy velem jön. Megláttunk egy emberekből álló csoportot az utcán. Odamentünk és elmondtuk nekik, azért jöttünk, hogy Jézussal megáldjuk őket, és megkérdeztük, kinek van közülük hátfájása. Két nő mondta, hogy éppen most nagyon erős fájdalmat érez.

Ránéztem Karen-re, és így szóltam a két nőhöz: „Karen imádkozni fog értetek.” Ha pillantással lehetne ölni, én már halott lennék. Karen nem volt túlságosan boldog. Azt mondtam neki: „Karen, meg tudod csinálni. Pontosan úgy, ahogy tanultad, egyszerűen csak tedd a kezedet a hátukra, és imádkozz röviden, 30 másodpercig!”

Karen becsukta a szemeit, az arca nagyon feszültnek látszott, az ajka mozgott, jóllehet én nem hallottam, hogy mit imádkozik. Nagyon komolyan imádkozott, de az imája csendes volt. 30 másodperc után a két nő nevetve azt mondta, hogy a fájdalom 50%-kal csökkent!

Karen-t ez sokkolta! Mondtam neki: „Karen, ezt egészen jól csinálod, imádkozz megint úgy, ahogy az imént!” Karen megismételte az imáját becsukott szemekkel, az ajkát mozgatva és szavak nélkül.

Az ima után megkértük a nőket, hogy teszteljék megint a hátukat. Mindkét nőnek megszűntek a fájdalmai! Egyiküknek hullani kezdtek a könnyei, és azt mondta, hogy vissza kell térnie Jézushoz. Újra átadta az életét Jézusnak, ott, abban a pillanatban. Halleluja!

 

Visszaindultunk a többiekhez. Út közben megkérdeztem Karent, hogy mit mondott az ima alatt. Karen azt mondta: „Én nem imádkoztam.” Mire azt feleltem neki: „De hát mozgattad a szádat!” Mire ő: „Nem imádkoztam. Azt mondtam Istennek: »Ez nem működik, ez nem működik!«”  Elmondta nekem, hogy mindkétszer azt mondta Istennek: „Ez nem működik!”

Ezt nehezen tudtam elhinni! Ezen az estén megkérdeztem Istent, hogy mi történt. Hogyan lett mindkét nő egészséges? Tudtam, hogy Karen-nek egyáltalán nem volt hite, sőt, negatív hite volt!

Az Úr megmutatta nekem, hogy a Szentlélek bennünk van, és Neki csak egy összekötő pontra van szüksége. Karen-nen keresztül cselekedett, és gyógyította meg a két nő hátát. Isten azt mondta nekem, hogy „A hit a szeretet által tevékeny.” (Gal 5,6)

Azon a napon úgy döntöttünk, hogy szeretni fogjuk az embereket, és volt elég hitünk ahhoz, hogy a kezeinket a két nő hátára tegyük. Ez elegendő volt ahhoz, hogy Isten cselekedni tudjon.

 

A mi feladatunk az, hogy szeressük Jézust, szeressük az embereket, és bízzunk abban, hogy Isten, a Szentlélek elég nagy ahhoz, hogy másokat általunk szeressen. Bátorítalak téged ezen a héten arra, hogy elmélkedj ezen az igazságon, hogy a hatalmas Szentlélek benned él!

Kérdezd meg most Tőle, kivel és hogyan tudnád megosztani Jézust a következő három napban. Talán azt mondja majd neked az Úr, hogy vegyél egy kis ajándékot az egyik kollégádnak, vagy szomszédodnak, vagy hogy írj le valamit a szerető Istenről ennek a személynek. Talán látsz majd ezen a héten valakit, akinek elmondhatod a tanúságtételedet arról, hogy Jézus megmentett téged, és hogy Isten megváltoztatta az életedet. Mondd el ennek a személynek, hogy Jézus őt is megmenti, és rajta is tud segíteni. Talán látsz majd valakit, akinek gyógyulásra van szüksége. Megkérdezheted, hogy imádkozhatsz-e érte, és megláthatod, ahogy Jézus cselekedni fog!

A hatalmas Szentlélek velünk van! Neki örömet okoz, hogy Jézust rajtunk keresztül oszthatja meg. A Szentlélek a legjobb evangelizátor!

 

A „Felvértezés és Kiküldetés” Team nevében:

Jason Chin

Az evangelizáció mókás is lehet!

Az Evangélium a világ legjobb üzenete, de én ezt az életem első 21 évében sohasem hallottam. Kutattam az élet értelmét, kerestem Istent is, de senki sem beszélt nekem Jézusról. Olyan sok kereső ember van, és a legtöbbször nagyon könnyű nekik Jézusról beszélni! Mindenki meg tudja tanulni, hogy hogyan beszéljen az emberekkel és nekik hogyan mondja el a Jó Hírt.

 

Találd meg a mindennapjaidban azokat az alkalmakat, amikor tudsz beszélni az embereknek Jézusról, és használd ki ezeket a lehetőségeket! Akár a McDonald’s-ban, vagy az iskolában, az egyetemen vagy a buszon, mindenütt tudsz Jézushoz vezetni embereket! Imádkozz egyszerűen, ahogy a Szentlélek vezet téged, és a mindennapjaid kalanddá válnak majd!

 

Néhány évvel ezelőtt találkoztam Brian Welch-el a Korn Együttes egyik tagjával, akit már régről ismertem. Volt egy nagy ötlete. Adott nekem 29 VIP jegyet, hogy hívjam meg a rajongóit a show után. Akkor akartunk nekik Jézusról beszélni. Keresztülsétáltam a nagy arénán, és meghívtam néhány rajongót. Arra gondoltam: meghívok néhány rajongót, hogy töltsenek el 30 percet egy rock sztárral. Egy ilyen jegy ára 290 euró, számukra azonban ez ingyenes volt. Mindezt nagyon szórakoztatónak és könnyűnek találtam. Beszéltünk az embereknek Jézusról, meghívtuk őket, hogy ismerjék meg Istent, és hogy az örökkévalóságot is Vele töltsék el.

A belépőjegyet ehhez mi nem tudjuk megfizetni, de Jézus már kifizette, amikor meghalt értünk a kereszten.

 

Egy másik alkalommal is vicces dolog történt velem. Egy evangelizáción voltam egy dél-afrikai stadionban, utána pedig a repülőtéren várakoztam, hogy Amerikába repülhessek. Amikor beléptem a toalettre, azt mondta nekem a férfi, aki ott dolgozott: „Üdvözlöm az irodámban!” Ezt rendkívül viccesnek találtam, annyira, hogy muszáj volt nevetnem, és aztán neki is. Ez volt a beszélgetésünk kezdete, aminek végén a férfi átadta az életét Jézusnak. Azt gondoltam, hogy ebből még többet akarok, ezért átmentem egy másik férfi mosdóba is. Ott is szívélyesen köszöntöttek, és az ott lévő férfi is átadta az életét Jézusnak.

 

Nagyon gyakran élek meg a mindennapjaimban ilyen helyzeteket, és utána teljesen belelkesedek. Az evangelizáció lehet ilyen szórakoztató is lehet, és ezt te is meg tudod tanulni! Már sok embert képeztem ki a személyes evangelizációra.

Egy ilyen hölgy volt Marie, aki nagyon szégyenlős volt, és nem volt bátorsága ahhoz, hogy beszélgessen az emberekkel, és hogy betegekért imádkozzon. A képzés után részese volt annak, hogy az egyik nap Brémában egyszerre több ember is átadta az életét Jézusnak, és egy csaknem vak férfi újra tudott látni!

 

Sok évvel ezelőtt hoztam egy döntést: hogy minden egyes napomon beszélni fogok az embereknek Jézusról, és imádkozni fogok betegekért.

Ezt te is megteheted, és meg fogod tapasztalni, hogyan válik mindez valóra minden nap! Imádkozz ilyen egyszerűen: Jézus! Minden napomon szeretnék megnyerni számodra embereket. A Te Igéd mondja: Az aratni való sok, de a munkás kevés. Szükséged van rám. Nekem pedig szükségem van a Te Szent Lelkedre, aki segít nekem, hogy tanúságtevő legyek. Tölts el engem most a Te erőddel!

 

Egyszerűen csak kezdd el! A mesterek nem az égből pottyannak le!

Néha félelem volt bennem, amit meg kellett tagadnom újra és újra, de soha sem adtam fel, és sokat tanultam.

Kidolgoztunk egy képzési programot, ahol bárki megtanulhatja, hogy hogyan nyerjen meg embereket Jézus számára. Ez egy háromlépéses módszer a személyes evangelizációhoz.

  • Oda tudsz fordulni az emberekhez.

  • Tudsz nekik Jézusról beszélni.

  • Embereket tudsz így Jézushoz vezetni.

 

A ’Felvértezés és Kiküldetés’ Team nevében,

Werner Nachtigal

a Global Outreach Day vezetője

This site was designed with the
.com
website builder. Create your website today.
Start Now