top of page
  • Vilmos

Olyan volt ez a két-három éves időszak, mint egy kiképzés.

Frissítve: 2022. dec. 2.

„Új parancsot adok nektek: szeressétek egymást! Amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek egymást ti is. Arról ismerje meg mindenki, hogy tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt.” János 13:34-35




Boldog gyermekkor, szerető szülők és egy rendkívüli pap. Ez kísérte végig a gyermekkoromat. Szüleim szívében a hit csírája megvolt, de hitüket sajnos nem gyakorolták, ellenben odaadó, gyermekeikért komoly áldozatokat hozó emberek voltak mindig. Szerető édesanyám, amikor először mentem el Szentmisére, azt mondta: „Menj csak fiam, mert a jó Isten az, aki megvéd, és ott rosszat nem tanulsz!”

Általános iskola 3. osztályába jártam, amikor először ministráltam, és ez meghatározta egész gyermekkoromat, sőt utólag visszanézve egész életemet. A templom, a szentély, az Úr Jézus és András atya szeretete ölelt körül. Életemnek egy áldott időszaka volt, mert nem múlott úgy el nap, hogy ne vettem volna részt Szentmisén.

A gyermekkor viszont hamar elszállt és jöttek az élet küzdelmei, nehézségei, és én elszakadtam Istentől. Már csak vasárnap jártam templomba. Húsvétkor, karácsonykor elmentem gyónni, de amint kiléptem a gyóntató fülkéből, az életem ugyanúgy folytatódott tovább. Bűnben éltem, és úgy nyugtatgattam magamat, hogy: „én sem vagyok rosszabb, mint a többi ember, mindenki hazudik, lop, csal, kibeszéli a másikat, paráználkodik, hát ez így van rendjén!” Aztán jött egy pillanat, amikor ez már nem segített, és elkezdtem vágyni arra, hogy jobb legyek! Nem akartam már bűnben élni, és újra Jézus közelségét, és azt a bensőséges kapcsolatot akartam megélni, amit gyermekkoromban tapasztaltam. Sajnos nem tudtam, hogyan álljak neki, sokat vergődtem, és újra és újra elestem.

Aztán jött 2011. 12. 02. Pénteken az egyik barátom meghívott Pécsre, egy közösségi alkalomra. Én kérdezgettem, hogy mi ez, de ő csak annyit felelt: „Ne félj, jó lesz!” Kicsit félve, de igent mondtam és elindultam. Nagy izgalom volt bennem, és folyamatosan járt az agyam, hogy mit fogunk ott csinálni. „Én nem tudok semmit, remélem nem fognak megszólítani és nem kell beszélni!” Amikor megérkeztünk, már az ajtóban egy mosolygós, boldog ember fogadott, és egy igekártyát adott. Beléptem a Csontváry Múzeum Nagytermébe, és olyan nagy szeretettel fogadtak, hogy minden félelmem és aggodalmam elillant. Minden ember, aki a teremben volt mosolygott, és lelkesen készült valamire, amiről énnekem fogalmam sem volt. Aztán elkezdődött az este!!!!

Most már tudom, hogy ott akkor először vettem részt egy olyan alkalmon, ahol dicsőítettük Istent. Hatalmas döbbenet és rácsodálkozás volt bennem. Mindez azért, mert olyan emberekkel találkoztam, akik őszintén szerették egymást és Istent. Mindezt megvallották és olyan formában tették, ami megragadta a szívemet és azt mondatta velem: „Köszönöm Istenem, hogy haza hoztál!” Az alkalom végén mindjárt vettem egy CD-t, és hazavittem a feleségemnek. Mikor hazaértem, ő kíváncsian érdeklődött, és én próbáltam elmesélni neki, hogy mi is történt.

A Betánia Közösség és a Csontváry Múzeum az otthonommá vált! A közösségnél tapasztalt szeretet arra bátorított, hogy 2012 márciusában részt vegyek egy ÁSZÁF Kurzuson, ahova feleségem is elkísért, és ez végérvényesen megfordította az életünket. Isten nagy kegyelméből mindketten megtértünk!

Az „elsőpéntek” kihagyhatatlanná vált az életünkben, és azért beszélek többes számban, mert a feleségem is jött velem minden alkalomra. Minden első pénteken Isten kegyelme áradt a szívembe és egyre jobban vágytam Istennel lenni és olyan életet élni, ami kedves Őelőtte. Visszatekintve olyan volt ez a két-három éves időszak, mint egy kiképzés. A dicsőítésekben, a virrasztások alkalmával Jézus Krisztus szeretetével táplált és bátorított. A tanításokon keresztül vezetést és megerősítést kaptam számos helyzetben, és kezdtem egyre komolyabban venni a hitemet és a küldetésemet. Belém égett az, amikor az egyik testvér tanított és a tanítás végén felemelve a Szentírást azt mondta: „Ezt olvassátok éjjel-nappal! Tanulmányozzátok a Szentírást és nem kell többé idejönnötök!” Ez akkor, ott, egy kicsit még sokkolt is! Miért mond ilyet? Nem akarja, hogy idejöjjünk? Aztán kicsit később megértettem, és a Szentírás azóta életem vezérfonala lett.

Aztán ott voltak a közbenjáró imádságok. Erről sokat nem beszélhetek, de azt mindenképpen szeretném megosztani, hogy sok közbenjáró ima, prófécia már beteljesedett az életemben és hiszem, hogy a többi is megvalósul és beteljesedik. Az első közbenjáró imámat viszont megosztom veletek, ezt leírtam, és a Szentírásomban hordozom. Két testvér imádkozott értem. „Minden titkos vágyadat, még a legkisebbet is tudom! Légy türelmes, mert én is az vagyok! Olyan helyekre viszlek el, amelyek most még nagyon távolinak tűnnek, és azt gondolod, hogy te nem juthatsz ilyen távolságokba soha, de majd kapsz hozzá szárnyakat. Most még fióka vagy és egy fészekben vigyázok rád, ezért légy türelmes és nagylelkű, és majd szárnyakat kapsz a vágyaid megvalósításához.”

A kapott imát sokszor előveszem és elolvasom, mindig megerősítést és bátorítást kapok a szolgálatomhoz. Újra és újra rádöbbenek, hogy az én szerelmes Krisztusom mennyire szeret és bízik bennem! Hálát adok értetek szeretett testvéreim, mert a Betánia Közösség egy fészek volt, és mindig az is marad az én számomra. Ez az a fészek, ahol sok szeretetet, tanítást, vezetést kaptam általatok. Szeressétek egymást egyre jobban, mert Isten dicsősége így nyilvánul meg egyre jobban általatok!

Szeretlek titeket: Vilmos


16 megtekintés0 hozzászólás
bottom of page